

Az eper nemcsak finom, de olyan enzimek is vannak benne, amelyek elősegítik a zsírégetést. Miközben csodás ízét élvezzük, még kilókat is veszítünk.
Olyan négynapos menüt állítottam össze, amelynek során szervezete megkapja a szükséges tápanyagokat, mégis fogyhat tőle. Az eperben lévő mangán ugyanis pozitívan befolyásolja a zsírégetést, hiszen olyan enzimeket aktivál a szervezetünkben, amelyek fokozzák az anyagcserét. A gyümölcsök emellett jók a hirtelen fellépő éhségérzet csillapítására is. Cukortartalmuk jobbára fruktóz, amely lassan kerül a véráramlatba. Ezért a vércukor szint normális marad, és nem fogjuk kívánni az édeset.
A diéta a következő:
Minden nap 5 étkezés, amelyek során összesen 1200 kalória jut a szervezetünkbe. Ha napközben megéheznénk, ihatunk egy eperturmixot.
Az ebédet magunkkal is vihetjük, ez minden alkalommal epersaláta. Csak vacsorára eszünk meleg ételt. Az ételek változatosságának köszönhetően az étkezések nem unalmasak, és még az utolsó nap is ízleni fog az eper. Ügyeljünk azonban arra, hogy naponta legalább 2 liter vizet igyunk. Lehetőleg olyan ásványvizet válasszunk, amelynek magas a kalciumtartalma.
1. nap
Reggeli
Eperpohár
20 dkg eper, 2 dl sovány joghurt
1 evőkanál méz
1 tk pisztácia
Megtisztítjuk és feldaraboljuk az epret. A joghurtba belekeverjük a mézet. Üvegpohár aljára rakjuk az epret, ráöntjük a joghurtot, és megszórjuk pisztáciával.
Tízorai
Eperital (receptet lásd lejjebb)
Ebéd
Ráksaláta
10 dkg eper
10 dkg sárgadinnye
fél avokádó
1 tk citromlé
salátalevelek
5 darab konyhakész rák
1 ek olaj
só, bors
1 ek eperecet
cukor
egy kevés mustár
Megtisztítjuk, darabokra vágjuk az epret. Hozzáadjuk a feldarabolt dinnyét és avokádót, majd az egészet leöntjük a citrom levével. Megmossuk a salátát. A rákot olajban 2 perc alatt átsütjük, majd fűszerezzük. Az ecetet egy kis olajjal, sóval, borssal, cukorral és mustárral összekeverjük, majd az egészet a salátára öntjük.
Uzsonna
3 zsenge sárgarépát felvágunk és 10 dkg sovány joghurtba mártogatva megesszük.
Vacsora
Csirkeragu
Fél karalábé
13 dkg csirkemell
1 tk liszt
1 tk olaj
só, bors, friss zsálya
2 ek tejföl
citromhéj
A karalábét felvágjuk, a csirkemellet csíkokra vágjuk, majd lisztbem megforgatjuk, és az olajban átsütjük. Megfűszerezzük, hozzáadjuk a karalábét, majd még 5 percig pároljuk. A zsályát megmossuk, felaprítjuk, majd belekeverjük a tejfölbe, és sóval, borssal ízesítjük. Az elkészült mártást a sült csirkére öntjük.
2. nap
Reggeli
Fitneszzsemle
1 teljes kiőrlésű lisztből készült zsemle
2 ek túró
bors
1 ek ásványvíz
1 dkg búzacsíra
4 eper
A zsemlét kettégvágjuk, a túrót, a borsot, az ásványvizet összekeverjük, majd a kenyérre kenjük. A búzacsírát és a gyümölcsöt a tetjére rakjuk.
Tízórai
Eperital
Ebéd
Olasz saláta
50 dkg eper
5 dkg zöldsaláta
25 dkg eper
4 dkg szalámi
1 ek olívaolaj
1 ek balzsamecet
só, bors, cukor
A spárgát megmossuk, feldaraboljuk, majd sós vízben, kevés cukorral 20 percig főzzük. Közben megmossuk, és darabokra vágjuk a salátát és az epret. Ha a spárga már puha, összekeverjük az eperrel, a salátával, és hozzáadjuk a felkockázott szalámit. Összekeverjük az ecetet, a sót, a borsot és az olajat, majd a salátára öntjük.
ng>Uzsonna
20 dkg epret villával összetörünk, majd 10 dkg túróval és 1 tk mézzel elkeverjük.
Vacsora
Hal nyárson
1 paprika
1 hagyma
15 dkg tengeri hal
fél cukkini
4 apró paradicsom
1 ek olaj
só, bors
2 ek tejföl
A hagymát felaprítjuk, olajon átpirítjuk, majd beletesszük a kockára vágott paprikát, és pár percig pároljuk. Feldaraboljuk a halat, a cukkinit, és a paradicsomokkal együtt kis nyársakra húzzuk. Kevés olajban megsütjük. A hagymás paprikához keverjük a tejfölt, fűszerezzük, majd az elkészült nyársakra öntjük.
3. nap
Reggeli
Gyümölcs müzli
10 dkg eper
7,5 dkg túró
2 ek joghurt
1 ek búzamag
fél banán
2 ek müzli vagy kukorciapehely
A túrót és a joghurtot összekeverjük, majd hozzáadjuk a búzamagot, az epret és a müzlit.
Tízórai
Eperital
Ebéd
Édeskömény-saláta
30 dkg eper
30 dkg édeskömény
1 narancs
4 ek narancslé
1 tk citromlé
fél tk zöld bors
1 ek olaj
só, bors, cukor
Az édesköményt megtisztítjuk, és nagyjából egyforma darabokra vágjuk. A narancsot meghámozzuk, az epret kicsumázzuk és megmossuk, majd összeforgatjuk az édeskömény. A narancs és citromlevet összekeverjük az őrölt zöld borssal, sóval, cukorral, és a salátára öntjük.
Uzsonna
2 szelet pirítós egy kis sajtkrémmel megkenve.
Vacsora
Spagetti zöldséggel és mozzarellával
5 dkg eper
5 dkg padlizsán
1 gerezd fokhagyma
7,5 dkg paradicsom
20 g mozzarella
1 tk olaj
só, bors
1 tk bazsalikom
Megmossuk és felkockázzuk a padlizsánt, majd az olajban megpáoljuk. A spagettit sós vízben megfőzzük. A fokhagymát felaprítjuk, egy kis olajban megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a paradicsomot, és 10 percig pároljuk. Összeforgatjuk a tésztával és a párolt padlizsánnal, végül a vékonyra szeletelt sajtot a tetjére tesszük, sütőben 1 perc alatt ráolvasztjuk, és bazsalikommal megszórva tálaljuk.
4. nap
Reggeli
Epres kenyér
10 dkg eper
2 szelet teljes őrlésű kenyér
7,5 dkg juhtúró
2 csésze tea
A juhtúrót a kenyerekre kenjük, majd a tetjére rakjuk a megtisztított és félbevágott epret. Teát iszunk hozzá.
Tízórai
Eperital
Ebéd
Csirkesaláta
10 dkg eper
15 dkg csirkemell
5 dkg gomba
5 dkg joghurt
4 salátalevél
1 ek olaj
1 tk citromlé
1 tk snidling
1 ek tökmag
só, bors
A csirkemellet csíkokra vágjuk, az olajban megsütjük, megfűszerezzük. A gombát felvágjuk, és a salátával együtt a csirkemellhez adjuk. Az epret megmossuk, feldaraboljuk, és összekeverjük a többi hozzávalóval. A joghurtot elkeverjük a citromlével, és a csirkesalátára csorgatjuk. A tetejére snidlinget és tökmagot szórunk.
Uzsonna
Lereszelünk egy almát, hozzáadunk egy tk citromlevet és 2 dl natúr joghurtot.
Vacsora
Fogas savanyú káposztával
15 dkg savanyú káposzta
20 dkg fogas
10 dkg szőlő
4 ek fehérbor
1 tk vaj
só, bors, liszt
Az apróra vágott káposztát vajban megpáoljuk, hozzáadjuk a fehérbort, a sót és a borsot. 10 percig pároljuk, majd mielőtt kész, belekeverjük a szőlőszemeket. A halat megmossuk, a bőrét bevagdossuk, lisztben meghempergetjük. Vajban puhára pároljuk.
Eperital receptek (tízóraira)
Az eperitalok bármelyike alkalmas arra, hogy a délelőtt jelentkező éhséget elűzze, és ha napközben megszomjazunk, akkor is jó szolgálatot tehetnek.
Mézzel
30 dkg eper
1 ek méz
2 dl hideg ásványvíz
Megtisztítjuk, feldaraboljuk az epret, majd a turmixgépben a mézzel összekeverve pépesítjük. Végül belekeverjük az ásványvizet, majd az egészet alaposan összeturmixoljuk.
Tejjel
20 dkg eper
1 kis citrom héja
édesítőszer
2 dl tej
Megtisztítjuk és feldaraboljuk az epret, majd a citromhéjjal és az édesítőszerrel elkeverve összetörjük. Hozzáadjuk a tejet, majd az egészet alaposan összeturmixoljuk.
Ananásszal
12 dkg eper
2 dl ananászlé
1 tk citrom vagy zöld citrom leve
Megtisztítjuk és feldaraboljuk az epret, majd összeturmixoljuk a gyümölcslevekkel.
Dietetikus vagyok 15 éve.