

Egészségesebb, mint az olajban sült verzió, és a fűszereknek köszönhetően finomabb is.
1,2 kg burgonya
2 evőkanál olívaolaj
2 evőkanál durvára őrölt só
1 teáskanál őröltpaprika
1/2 teáskanál koriander
1/2 teáskanál fekete bors
A mártáshoz
500 ml passzírozott paradicsom
250 g kígyóuborka
1 evőkanál méz
1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld
csipetnyi só
A burgonyákat jól mossuk meg, kefével távolítsuk el a vékony héjukat (újburgonya esetében). Vágjuk fel mindegyiket 4 darabra, fűszerezzük és sózzuk meg, majd jól keverjük össze az olajjal. A sütőt melegítsük elő 210'C-ra.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. A burgonyákat tegyük a tepsibe, és kb fél óráig süssük.
Közben készítsük elő a mártást:
Az uborkát tisztítsuk meg, vágjuk félbe, és távolítsuk el a magjait, majd vágjuk fel apró kockákra.
Az uborkát a paradicsommal, a mézzel és a petrezselyemzölddel együtt passzírozzuk át. Ízlés szerint sózzuk meg, de tehetünk hozzá egy kis csilit is. Nemcsak sült krumplihoz, de nyársas húsokhoz is kiváló.
6 unoka boldog nagymamája. Szeretek sütni-főzni, kertészkedni.