Főoldal
  

Mindig friss tojást használjunk!

A tojás héja porózus, tehát minél régebbi, annál több nedv párolog el belőle, a helyére pedig levegő kerül. Ezért "megúsztatjuk".

Egy nagyobb pohárba/kancsóba hideg vizet öntünk, elkeverjük 1 ek sóval, majd óvatosan, evőkanál segítségével beleeresztjük a vizsgálandó tojást:

Ha a tojás vízszintes helyzetben a pohár fenekén marad, biztosan friss: ez a legalkalmasabb tükör-, lágy-, féllágy (6 perces) tojás, valamint piskótafélék, krémek, habok készítésére.

Ha lent marad a pohár alján, de kissé rézsútos-függőleges helyzetbe fordul, még frissnek mondható.

Ha rézsútos-függőleges helyzetben középen lebeg, legalább 2 hetes, de kemény tojás, rántotta, töltelékek, gyúrt tészták, sütemények, általában jól átsütött-főzött ételek készítésére változatlanul alkalmas.

Ha feljön a víz színére és úszik, bizony öregecske (emberi fogyasztásra nem alkalmas).

Ez a módszer és kormeghatározás csak a "falusi-háztáji" tojásra érvényes, ugyanis az "iparilag előállított" tojások héját gyárilag kezelik, azaz a pórusaikat elzárják, így hosszabb ideig frissek maradnak.

A "falusi" tojás is sokáig friss marad, ha papírmasé tojástartóban, nejlonzacskóba csomagolva a hűtőszekrény legalsó rekeszében tároljuk.

  

KovacsneJulika

6 unoka boldog nagymamája. Szeretek sütni-főzni, kertészkedni.

Hozza létre saját
MitHogyanKell fiókját.
Regisztráció