

Fortélyok, öteletek.
A rajta lévő zsiradék zömét távolítsuk el, de annyit feltétlenül hagyjunk rajta (és ezzel az oldalával felfelével süssük), hogy a hús ne száradjon ki.
A bárány sütését akkor kell befejezni, amikor a hús közepe még halvány rózsaszín. fenséges ízt kap a húst, ha éles, hegyes késsel kis mélyedéseket szúrjunk bele, s ezekbe friss rozmaringot és fokhagymaszeletet dugdosunk.
Fűszerezéshez kipróbálhatjuk a kömény-joghurt-fokhagyma, illetve chili-kömény-kakukkfű keveréket.
A sütési idő kiválasztásánál töltött hús esetében a már megtöltött húst mérjük le. Kisebb csontok esetében 45 dkg-énként 5 perccel növelik a szükséges időt.
A nagyobb darabokra vágott húsokat általában előzetesen fóliával letakarva előpároljuk, és csak ezután pirítjuk meg.
Amikor a húst az ízlésünknek megfelelően kellően átsütöttük, vegyük ki a sütőből, lazán borítsuk be alufóliával, és hagyjuk 10-15 percig állni, hogy a húslé teljesen kifolyhasson.
Sütési idő
Közepes: 25 perc / 45 dkg (45 dkg-onként + 25 perc)
Átsütött: 30 perc / 45 dkg (45dkg-onként + 30 perc)
6 unoka boldog nagymamája. Szeretek sütni-főzni, kertészkedni.