

A jóga a szanszkrit judzs szóból ered, mely egységet, egyesítést, egyesülést jelent az egyéni lélekkel (Átma) és az univerzális lélekkel (Prámatma). A jóga célja az egész emberi lényünket átható összefüggések keresése, felismerése és megértése.
A jóga, mint ősi indiai vallásfilozófia, elsősorban egy fejlődési folyamat.
A jógafilozófia szerint az emberi test kincs, s elherdálása a karma törvényének súlyos megsértése. A jóga ezért megtanít minket arra, hogyan vigyázzunk testünkre, és tudatosítja bennünk azt a fontos felismerést, hogy az "Én" nem azonos testünkkel, amit csak kölcsön kaptuk mostani életünkre. Folyamatos gyakorlásával számos rég elfelejtett képességhez juthatunk hozzá. Szervezetünk irányíthatóvá válik, szembeszáll a betegségekkel, könnyebben regenerálódik és ellenáll az öregedés hatásainak. A jóga által képesek leszünk környezetünkből energiát gyűjteni, gondolataink irányíthatóvá, átláthatóvá, ellenőrizhetővé válnak.
A jóga indiai eredetű bölcseleti és életviteli rendszer, amelynek hátterében a hindu vallás tanításai állnak. Az az irányzata - a hatha jóga - amely a nyugati világban leginkább elterjedt, a mozdulatokon, a testtartásokon és alégzésszabályozáson át éri el azt a szellemi célt, amelyet minden jóga rendszer maga elé tűz.
Azok az élettani és pszichés hatások, amelyek a jógát oly kiváló testgyakorlási módszerré és gyógyító eszközzé teszik, a hagyományos értelmezés szemszögéből voltaképpen melléktermékek.
Az ászanák (testtartások) célja, hogy a test egyensúlyba kerüljön, megszabaduljon a felesleges feszültségektől, és lehetőség nyíljon a befelé figyelésre, az energiák szabályozására. A gyakorlatok kezdetben nehezek lehetnek, kitartó művelésük azonban könnyedséghez, örömhöz, felszabadultsághoz vezet.
A jóga fontosabb élettani hatásai:
Az izmok megnyúlási képességének és teljesítményének növelése.
A jóga gyakorlatai elsősorban az egészség szempontjából igen fontos mélyebben fekvő izomcsoportokat veszik célba
Az izületek rugalmasságának fokozása, anyagcseréjük serkentése
A keringés javítása, értorna
A légzőkapacitás növelése, a légzőizmok gazdaságos, összerendezett működésének biztosítása
A belső szervek masszázsa
A belső elválasztású mirigyek működésének kiegyensúlyozása
A vegetatív idegrendszer egyensúlyának biztosítása
Az érzelmek kiegyensúlyozása, a hangulati élet javítása
A tudatállapot befolyásolása.
Újságíró vagyok, minden érdekel ami a Nagyvilágban történik.